Őszifestőnő
Menü
 
Festmények
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányan jártak nálam
Indulás: 2006-08-11
 
Még van időnk
 
Ha érdekli más is
 
Bemutatkozás

  

B.Czine Ildikó Mária vagyok és 1947 szeptember 27-én születtem Sepsiszentgyörgyön. Már gyerek koromban is nagyon szerettem rajzolni, festeni. Nagy kézügyességgel rendelkezek -mondják az ismerőseim. Ha elgondolkodtam akaratom ellenére is mindig virágokat rajzoltam arra ami éppen elöttem volt. 12 éves koromban egy tehetség kutatás alkalmával kiválasztottak a rajzaim alapján,   azzal a kérelemmel, hogy menjek át a Képzőművészeti iskolába. Én nagyon szerettem volna, de csak álom maradt a számomra, mert a szüleim mindig mást akartak belőlem faragni. A rajzaim minden kiállításon az első helyeken szerepeltek és sok dicséretet is kaptam. Iskoláim elvégzése után versenyvizsgával bejutottam  a Brassó-i Művészeti Iskolának festői szakára, ahol az alapismereteket elsajátítottam. Egy év múlva ott hagytam, mert " a szerelem nagy dolog....." és így az életem más irányba terelődött. Könyveltem hosszú éveken át, feleség és anya lettem. Ekkor már csak a gyermekeimmel rajzolgattunk, festegettünk.

53 évesen, már nyugdíjasként ceruzát, ecsetet vettem ismét a kezembe és minden odaadásommal, érzékemmel és az emlékeimből szőtt tudásommal festeni kezdtem. Többnyire a realitásokhoz ragaszkodom, mert a természet szépsége sokkal gazdagabb minden emberi fantáziánál. Ezt a szépséget, színes harmóniát próbálom vissza adni a virágaimban,a tájfestményeimben. Hangulatom változásai a festményeimben is mutatkoznak és megnyugvást, békét találok bennük. Semmilyen irányzatnak nem köteleztem el magam, szabad gondolkodású vagyok és saját magam fejlesztett stílusában festek. Nagyon szeretem és büszke vagyok nemzetemre, melyet a festményeim is tükröznek.

 

                                                                                                                       Ildikó

 
Információ

Ez egy festői oldal, de nemcsak festőknek. Láthatsz csendéleteket,tájképeket, székelykapukat, mandalákat. GYERE ÉS NÉZZ KÖRÜL!

 
Virágos csendélet

Őszirózsák -tempera-
Kupvirágok őszirózsákkal -tempera-
Tulipánok kékvázában -tempera-
Margareták pirosvázában -tempera-
Pipacsok -olaj-
Napraforgók -olaj-
Őszi ág -fekete tus-
Névnapi csokor -olaj-
Piros tulipán -tempera-
Irisz -tempera-
Nárciszok tulipánokkal -olaj-
Iker tulipán -tempera-
Öt órai tea -olaj-
Kupvirágok -tempera-

 

 

 
Mandalák

A mandala szó a szanszkritból ered, melynek a jelentése "kör" és "középpont" is egyben.A mandalák minden kultura eredeténél, minden ember gyökereiben ott vannak.

 
Csendéletek

Mikor magányosnak érzi magát az ember, akkor néha olyan képet is fest, amely az akkori hangulatát tükrözi.Vannak viszont olyan képek, amelyek egy-egy finomságot tárnak elénk, hogy néha megjön az ember étvágya és azt hiszi, hogy az édenkertben van.

 
Tájképek

Általában az emberek egyformán tudnak örülni és gyönyörködni a város látogatásoknak, a természetben a hegyeknek,tavaknak.Megcsodálják a múlt gyönyörű építészeti stílusát, múzeumokat, a jelenkor modern megjelenítését és reménykednek a jövő szebbé tételében.

 

SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATTT    *****    JAPÁN l MINDEN AMI JAPÁN KULTÚRA l HAVONTA NYEREMÉNYJÁTÉK l JAPÁN    *****    FARKAS SZEREPJÁTÉK! Gyere és nevelj te is farkast a lapon! Csak egy kattintás! Farkas szerepjáték! Gyere és nevelj!    *****    gyógyszerwebáruház    *****    Asztaldíszek az e-virag.hu oldaltól!    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    Honlapverseny! Nyeremény: 80 kredit + ingyen hirdetés! Jelentkezz Te is, és változtass a verseny állásán!    *****    Kövesd nyomon GERALD DEPARDIEU életét, és munkásságát!